-Hírek : Webber nyert, Button és a Brawn bajnok lett Brazíliában |
Webber nyert, Button és a Brawn bajnok lett Brazíliában
2009.10.19. 16:59
A 14. helyről rajtoló Jenson Button profitálva a rajt utáni balesetekből a Brazil Nagydíjon ötödikként célba érve elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy a szezonzáró verseny eredményétől függetlenül ő legyen a 2009-es év Forma-1-es világbajnoka. A brazil futamot Mark Webber nyerte a Red Bull Racinggel.
A szombati napot uraló özönvízszerű esőnek a Brazil Nagydíj vasárnapi rajtján már nyoma sem volt, ám az előrejelzések szerint egy zápor a 71 körös futam alatt bármikor lecsaphatott Interlagosra.
A rajt eső nélkül is óriási káoszt hozott, ami kis híján egy verekedésbe torkollott. Rubens Barrichello könnyedén megőrizte első helyét, mögötte viszont többen is koccantak. Kimi Räikkönen a KERS-t használva előre tört az ötödik helyről, és Adrian Sutilt is megelőzve feljött a harmadik helyre. A Ferrari bal hátsó gumija viszont hozzáért Sutil első légterelőjéhez, majd a finn a saját első légterelőjét rombolta le Webber autójának bal hátsó gumiján. Räikkönen vissza is vett a tempóból - bal hátsó defekttel és első szárny nélkül nem is mehetett volna túl gyorsan.
A rajt után néhány másodperccel véget is ért a futam Adrian Sutil, Jarno Trulli és Fernando Alonso számára is. Trulli Toyotája beszitált az ötös kanyarban, és nekicsúszott Sutilnak. Trulli felkenődött a betonfalra, Sutil pedig miközben tehetetlenül sodródott a Force Indiával, a hatos kanyarban eltalálta a pályán haladó Alonsót, így mindhárman kiestek. Trulli nehezen viselte, hogy a negyedik helyről kezdett versenye ilyen hamar véget ért, és a bukótérben leordította Sutil fejét. A versenybírák percekkel később jelezték, vizsgálják az esetet.
Ez még nem minden, a hátsó régióban Heikki Kovalainen fordult keresztbe a pályán, és emiatt a fűre száműzte a mögötte érkező Giancarlo Fisichellát. Az olasz folytathatta, Kovalainen pedig a boxba hajtott. A versenybírák a fentebb említett hármas baleset miatt már a pályára küldték a biztonsági autót. A bokszban tovább folytatódott a káosz, Kovalainen ugyanis letépte a tankolócsövet, és több liter üzemanyagot szétterített a boxutcában. Mögötte viszont már a kisebb felújításon átesett Räikkönen is kifelé tartott, és áthajtott a benzintócsán- és felhőn, ami belobbant. Szerencsére a lángok nem voltak veszélyesek, a finn folytathatta útját. Kovalainent a Brawn szerelői szabadították meg a csonktól, így a McLaren pilótája is visszaállhatott a versenybe, de ez az incidens is munkát adott a versenybíráknak.
Ezzel az első kör eseményeinek összefoglalását lezártnak tekinthetjük. A verseny tempója azonban továbbra is lüktető volt. A biztonsági autó négy körön keresztül lassította a mezőnyt, majd rendkívül akciódús körök következtek. Jenson Button a 9. helyről Romain Grosjean és Kazuki Nakajima megelőzésével már a két pontot érő hetedik helyen folytatta.
A bajnoki címre hajtó brit ezt követően viszont megtorpant, az újonc toyotás Kamui Koboyashi ugyanis remekül védekezett előtte. Button kezdte elveszíteni a türelmét, majd rádión arra panaszkodott csapatának, hogy a fiatal japán szabálytalanul manőverezett előtte. Mivel a rádióadások nyilvánosak, a Toyota a büntetés elkerülése érdekében vélhetően utasította pilótáját, hogy engedje el Buttont.
Barrichello közben megnyugtató előnnyel vezetett, viszont mivel ő volt a legkönnyebb az élmezőnyben, elsőként kellett kiállnia tankolni, és a végig második helyen autózó Mark Webber, valamint a rajt utáni csetepatékból profitálva a harmadik helyre keveredő Robert Kubica is megelőzte őt saját szervizelése után.
Az első kerékcserék után tehát Webber vezetett Kubica és Barrichello előtt, mögöttük két világbajnok, Hamilton és Räikkönen autózott, a hatodik helyen pedig egy bajnokjelölt, Jenson Button személyében. A hetedik Vettelnek is volt még esélye, de mivel Button közvetlenül előtte autózott, ő lényegében lemondhatott a végső sikerről.
A rajtnál kiesőkhöz hasonlóan a két Williams sem ért el a célba, Nico Rosberg műszaki probléma, Kazuki Nakajima pedig egy baleset miatt esett ki. A japánt éppen honfitársa, a bokszutcából visszatérő Kobayashi zavarta meg, és Nakajima az ütközést elkerülendő elrántotta a kormányt, de már nem tudta a pályán tartani autóját, és a korlátnak csapódott, majd a négyes kanyaron átcsúszva a túloldali gumifalban landolt. Nick Heidfeld BMW Sauberje sem bírta ki a célig.
A mezőny az első körökben előtte puskaporát, a második félidőben előzésre a pályán már nem került sor. A boxkiállások következtében viszont történtek apróbb változások. A többség két kiállást tervezett az idény utolsó előtti futamára, így legfeljebb az időzítések jelenthettek különbséget.
Azt viszont már az első kerékcserék során is láthattuk, hogy ennek is mekkora jelentősége lehet. Ezúttal a végig Button mögött loholó Vettel profitált abból, hogy egy körrel később ejtette meg második szervizelését, hiszen megelőzhette Jenson Buttont. Ez persze neki kevés volt az üdvösséghez, hiszen Button pontszerző helyen volt.
Buttonnak ráadásul kilenc körrel a leintés előtt már csapattársával, Barrichellóval sem kellett foglalkoznia, a brazil ugyanis lassú defektet kapott, így ki kellett állnia szerelőihez még egyszer. A harmadik helyet még a defekt előtt elvette tőle Hamilton, Barrichello már ekkor vibrációra panaszkodott a rádión. Barrichello a kényszerű boxlátogatás után a nyolcadik helyre csúszott vissza.
Mark Webber az első kerékcsere óta az élen állt, kiváló teljesítményt nyújtva megnyerte a Brazil Nagydíjat, a bajnoki csata miatt mégis kevés szó esett róla. Robert Kubica idén először állhatott fel a dobogóra, és bár egy futama még hátravan a BMW Sauberrel, a mai második helye kiváló búcsúajándék a német-svájci alakulatnak. A harmadik helyen célba érő Hamilton összetettben megelőzte a hatodik helyen leintett Kimi Räikkönent, a konstruktőrök közt pedig a McLaren is megelőzte a Ferrarit.
A kockás zászlót lengető Felipe Massa Vettelt intette le negyedikként, az ötödikként beérkező Button pedig már bajnok volt ebben a pillanatban. Mai teljesítményével a Brawn GP a konstruktőrök közt is megszerezte az első helyet.
Jenson Button a Forma-1 történetének 31. bajnoka lett, ő a tizedik brit nemzetiségű pilóta, aki a sorozatban felért a csúcsra, és sikere révén már a 14. F1-es vb-cím került Nagy-Britanniába.
Miközben Webber és a Red Bull tiszteletére szóltak a himnuszok, addig a boxban Button már apja vállán zokogott.
Sébastien Bueminek is volt oka az örömre, hiszen hetedik lett, és ezzel két pontot szerzett. Az egy pontot érő nyolcadik helyen Barrichello futott be.
Az első futamát teljesítő Kobayashi végül tizedik lett, de Button és Nakajima előtt is bemutatott egy-egy vitatható manővert, amik miatt még talán előveszik a japánt.
A 2009-es Forma-1-es szezon utolsó futamát két hét múlva a sorozatban idén bemutatkozó Abu-Dhabiban rendezik.
-f1ferrari.hu
|